Az egész úgy kezdődött, hogy Peti  munkatársam szerint  méltatlan hozzánk, hogy Budapesten  kocsival araszoljunk a forgalomban – és valóban az…

„Inkább vágjuk be a bicókat az autóba, és mikor felérkeztünk a fővárosba , akkor:

Kocsit a  parkolóba,  a bicajjal elő, és már  lehet is tekerni, az autósorok között -  szánakozva a hasukat növesztő, idegeiket tépő szerencsétleneken, akik önszántukból szorultak drága pénzen vett "lemezkalitkáikba.”

Így hangzott hát a zseniális terv, melyet  követett a merész tett, és a legközelebbi  yamahás értekezlethez már beraktam a GEPIDA bicajom az autóba, amit Pest határában egy benzinkútnál leparkoltam.

 Bicós gatya, hátizsák fel, és már tekertem is ezerrel - valójában úgy égtáj szerint tájékozódva, térkép híján.

- Hősök tere - Városliget - Vajdahunyad vára - Anonymus szobor – tó -  park -  aztán a rakparton végig a sok bicós között . (Volt "Gingerrel" is egy csoport)

Erzsébet híd - újra park - jó kis emelkedő - megint bicósok - aztán egy kerékpár utat találtam, melyre "ráálltam":

Kertváros - Kamaraerdő - Budaörsi reptér - és már meg is érkeztem a konferencia helyére.

(Eddig  kb. 20 km-t tekertem. )

Az értekezlet után már nem kellett időre mennem,

így próbáltam kiélvezni a lehetőséget.

 Befordultam a Citadellához vezető útra. Csak úgy szakadt rólam a víz, miközben a sebességmérő 6 km/h-t mutatott a pulzusmérő meg végig 150 felett járt.

Egy pillanat alatt átértékelődött bennem a korábbi bizonyosságom – miszerint:  

„ …a Grossglocknert én simán leküzdöm bicajjal …”. ,

de a látvány mindenért kárpótolt, és éreztem magamban a természetfeletti erőt… 

Lefelé amennyire  mertem „elengedtem” a bicót, de csak 68 km/h-ig volt bennem kurázsi -  meg  hát ugye kanyarok is vannak errefelé kérem szépen…

 Aztán vettem egy jó nagy fagyit egy kedves lánytól a rakparton, miközben a gyönyörű panorámát bámultam. 

     A Közlekedési Múzeum  parkjában kiállított  vonat

I. osztályú, de fapados fülkéjében ittam még egy ásványvizet,  utána eltekergőztem  a Szt. Gellért vízeséshez, majd Hősök terén „múlattam” az időt.

A városliget körpályája délutánra tele lett kerekesekkel, meg futókkal.

  Jó érzés volt hasonló gondolkodásúakkal együtt lenni.

Lassan alkonyodott.     Megkerestem az autót  –  amit alig találtam, hogy hol is hagytam valójában  -  és irány Debrecen... 

Összesen 43 km-lett a rund vége – és örömmel nyugtáztam, hogy jól döntöttem, hogy a teleszkópos bicajt vittem, mert helyi ismeret hiányában sok gidres-gödrös részt is megjártam -  függetlenül attól, hogy ahogy konstatáltam:

Aki számít,  az mind retró  „outi” kerékpárral -nyomja

 a fővárosban !

Előttem egy másik, szebb arcát mutató Budapest nyílt meg!

Lejegyezte:  Máthé Tamás, 2009. május 09.