Megint egy hirtelen ötletből fakadóan - így jó későn - indultam neki bicajozni, most Tiszacsege felé.

 

 

Talán úgy fél 10 felé hagytam el Debrecent.

 

A hosszabb utakra a Gepida bicajommal szoktam menni, mert jól jön a teleszkóp elöl, meg az üléscsőbe rejtett kis rugózó tag a gödrök ellen. (És ez itt most nem a reklám helye.  Ekkor még nem forgalmaztunk bicókat !  :)

 

Szép napos időm volt, igaz 10 óra körül erősödni kezdett a szél.

Mint máskor is, a cuccom hátizsákban viszem.

Engem nem zavar a hátamon, sőt inkább szeretem, hogy ott van, mert  benne tudhatok minden fontosat ami kellhet egy ilyen úton.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Keleti hídját különösen szeretem.

Sok gyermekkori emlékem fződik hozzá, mikor csak úgy bicajozásképpen kitekertünk ide nem egyszer.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez pedig Balmazújváros két templomtornya.

Lám-lám! Kerékpárral kellett ahhoz mennem, hogy észrevegyem őket…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezután hosszabb út következett, egészen Tiszacsegéig.  Aszembeszél egyre keményebb volt, és csak az vígasztalt,hogy hazafelé hátszelem lesz.

Meg is éheztem. (Ilyenkor mindig édeset kívánok.)

 

 

   

 

 

 

 

 

 

Tekintettel a nagy szélre  –  mely igen kivette az erőmet  –  beültem  a csegei Tisza parti Dudás Csárdába egy gulyáslevesre, melyhez egy jó hideg sört is rendeltem.

 

Elnézegetve a térképet úgy döntöttem, hogya gáton megyek tovább Tiszafüred felé,annak ellenére, hogy „telibe” fújt szembe az egyre erősebb szél.

 

A felhők is egyre gyülekeztek az égen. Látszott, hogy ebből bizony eső lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

A csárdában üldögélve ráláttam a kompra, de ezúttal nem mentem át a folyón, csak elbámészkodtam feléje…

 

 

Amúgy 100 Ft. egy kompolás a kerékpárral együtt. Legalább ez nem sok…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán ahogy látszott, jött egy jó kis zápor. Felvettem a

bicajos poncsót, de nem tartott sokáig az eső, így már

szedelődzködtem is és indultam tovább.

 

Szeretem az esőt, főleg ha messze el lehet látni – ahogy most itt is lehetett a végtelen mezőkön a gát túloldalán, egészen az egyeki templomtoronyig.

 

 

 

Persze ahol csak lehetett megfürödtem, így a dorogmai partra is legurultam a gátról.

Az esőnek már nyoma sem volt, és a szél is csendesedett egy kicsit.

Kerestem egy jó kis ladikot, ahonnan bele lehet ereszkedni a Tisza simogató vizébe.

Jól esett nagyon. Egész új erőre kaptam – amire szükség is volt, mert még vagy 100 km. várt rám…

 

Mire Tiszafüredre értem, megint feltámadt a szél annyira, hogy a vizet is egészen felkavarta. Szinte tarajos hullámok éledtek a nyílt vízen… de azért megint megfürödtem.

 

 

 

Tiszafüreden nem csináltam képet mert megörültem a várva várt hátszélnek!

Aztán rápillantva a sebességmérőmre vettem észre, hogy nincs pulzusom!

„Bakterház”! Egy tiszai ladikban hagytam a pulzusmérőm jeladóját.

Szerencsére még Füred határában voltam. Na volt rohanás vissza, de szerencsére megvolt még a „helyén” – de majd leszakadtak a térdeim az ismételt szembeszéltől.

 

 

 

 

 

  

 

 

Aztán újra a Hortobágy - ahol megint beigazolódni látszott az örök kerékpáros törvényszerség – megfordult a szél. Azt hittem felrobbanok a méregtől.

 

A nyugati főcsatornánál – kb. 150 km-nél járok ekkor - eléheztem.   Szerencsére maradt a tarisznyában még 1-2 szem  a Dombi Tibi féle  cseresznyéből, meg egy kis kenyérmaradék.

Pihennem kellett. 

 

A szél nagyon rút tud lenni.  Tekersz ahogy csak bírsz, és alig mész 15- el.   Na ez utálatos, és főleg rossz a térdeknek… 

 

 

 

Ez volt az a pillanat az egész nap folyamán, amikor szerettem volna már otthon lenni, de aztán csendesedett a szél.  Az alkonyat meg oly csodálatos volt hogy az én mérgem egyből elszállt. 

 

Csupán néhány kilómétert  tekernem és feltűnt a Keleti hídja is.  

 

Este, fél 8 volt már…

 

 

Azért a tisztesség kedvéért itt is úsztam egy kicsit, de tényleg csak pár métert.

 

Aztán elállt a szél és olyan jól esett az esteledő fényekben

tekernem, hogy kezdtem sajnálni, hogy lassan megérkezek

Debrecenbe, de aztán annak is eljött az ideje.

 

Jóleső fáradsággal összegeztem a mögöttem lévő napot.

 

 

Össz táv: 189 kilométer

Össz idő: 10 óra 50’

Átlag sebesség: 19.7 Km/h

(Csak a haladást számolva.)

Pedál fordulat: 80 és 100 között / perc.

Átlagpulzus: 138 /perc

 

És végül egy érdekes adat, melyet a térdfájásomra való tekintettel számoltam ki:

A nap során több mint 40 000 –szer hajlítottam be lábanként a térdizületemet.

(Mire nem képes az emberi test???) 

200

20092009 20

 

2009 júniusa