Az egész úgy kezdődött, hogy Peti munkatársam szerint méltatlan hozzánk, hogy Budapesten kocsival araszoljunk a forgalomban – és valóban az…

„Inkább vágjuk be a bicókat az autóba, és mikor felérkeztünk a fővárosba , akkor:
Kocsit a parkolóba, a bicajjal elő, és már lehet is tekerni, az autósorok között - szánakozva a hasukat növesztő, idegeiket tépő szerencsétleneken, akik önszántukból szorultak drága pénzen vett "lemezkalitkáikba.”
Így hangzott hát a zseniális terv, melyet követett a merész tett, és a legközelebbi yamahás értekezlethez már beraktam a GEPIDA bicajom az autóba, amit Pest határában egy benzinkútnál leparkoltam.

Bicós gatya, hátizsák fel, és már tekertem is ezerrel - valójában úgy égtáj szerint tájékozódva, térkép híján.
- Hősök tere - Városliget - Vajdahunyad vára - Anonymus szobor – tó - park - aztán a rakparton végig a sok bicós között . (Volt "Gingerrel" is egy csoport)
Erzsébet híd - újra park - jó kis emelkedő - megint bicósok - aztán egy kerékpár utat találtam, melyre "ráálltam":
Kertváros - Kamaraerdő - Budaörsi reptér - és már meg is érkeztem a konferencia helyére.
(Eddig kb. 20 km-t tekertem. )

Az értekezlet után már nem kellett időre mennem,
így próbáltam kiélvezni a lehetőséget.
Befordultam a Citadellához vezető útra. Csak úgy szakadt rólam a víz, miközben a sebességmérő 6 km/h-t mutatott a pulzusmérő meg végig 150 felett járt.
Egy pillanat alatt átértékelődött bennem a korábbi bizonyosságom – miszerint:
„ …a Grossglocknert én simán leküzdöm bicajjal …”. ,

de a látvány mindenért kárpótolt, és éreztem magamban a természetfeletti erőt…
Lefelé amennyire mertem „elengedtem” a bicót, de csak 68 km/h-ig volt bennem kurázsi - meg hát ugye kanyarok is vannak errefelé kérem szépen…
Aztán vettem egy jó nagy fagyit egy kedves lánytól a rakparton, miközben a gyönyörű panorámát bámultam.
A Közlekedési Múzeum parkjában kiállított vonat
I. osztályú, de fapados fülkéjében ittam még egy ásványvizet, utána eltekergőztem a Szt. Gellért vízeséshez, majd Hősök terén „múlattam” az időt.
A városliget körpályája délutánra tele lett kerekesekkel, meg futókkal.
Jó érzés volt hasonló gondolkodásúakkal együtt lenni.

Lassan alkonyodott. Megkerestem az autót – amit alig találtam, hogy hol is hagytam valójában - és irány Debrecen...
Összesen 43 km-lett a rund vége – és örömmel nyugtáztam, hogy jól döntöttem, hogy a teleszkópos bicajt vittem, mert helyi ismeret hiányában sok gidres-gödrös részt is megjártam - függetlenül attól, hogy ahogy konstatáltam:
Aki számít, az mind retró „outi” kerékpárral -nyomja
a fővárosban !
Előttem egy másik, szebb arcát mutató Budapest nyílt meg!
Lejegyezte: Máthé Tamás, 2009. május 09.