Általában a nappal együtt ébredek, és innentől csak elhatározás kérdése, hogy az ágyban maradok-e, vagy egy jót futok, vagy bicajozok.

Reggel úgy dötöttem, hogy kitekerek a Vekeri tóhoz  -  ami  42 km-t jelent oda vissza  -  a budapesti városi  tekergőzés után. (Lásd:  "Biciklivel Budapest utcáin"  leírás.)

Hát bizony megérte!

Gyönyörű akácvirágos fák ölelték át az utat, részegítő illatukkal.

Forgalom alig volt.

A tóparton megpihentem, és úgy indultam  haza, a Debreceni Erdőspuszták panoráma útján.

Az másnapi hajnal hasadás  –  az éjszakai esőre való tekintettel  -  újra a Panoráma úton talált.

A reggeli párás friss levegő igazi felüdülés volt az elmúlt hosszú hetek szárazsága után.

A harmadik napi ujabb „vekerizést” kissé kezdtem megunni  –   bár ezúttal Magdus kedvesem is velem volt. Így a visszafelé vezető úton, egy hirtelen ötletből fakadóan  Bánk felé vettem az irányt igaz már csak egyedül, mert Magdusnak mennie kellett haza.

   A kezdeti átlagos útburkolat helyett a „fehérje gyár” után igazán jó minőségi sima aszfalt várt.                           

 A hátszélben – aminek amúgy sejtettem, hogy meg lesz a böjtje -  csak úgy repültem egészen Létavértesig.  Ott némi dilemmázás követően az orrom után indultam, mivel térképem nem volt.

A helybéliek mintha mind idegenek lettek volna -  fogalmuk sem volt, hogy ki, mi, merre, így előbb a román határnál kötöttem ki – de szégyenszemre meghátráltam és Újléta felé kerekeztem tovább….

Ez egy igazán gyönyörű út, de a szembeszél nem bicósnak való volt. (Egy hátizsákos sorstársam inkább leszállva tolta a gépét. Ha ő nincs ott, lehet én is leszállok néha-néha, de így nem engedte az önérzetem  -  inkább tekertem kidülledt szemekkel, mint egy güzü. )

Aztán elkapott egy jó kis nyári zápor a falu határában – de alig áztam el, már száradt is rajtam a ruha.  

Így érkeztem Vámospércsre, és onnan indultam

vissza Debrecen felé.

A panorámánál lefordultam az Acsádi  út felé, és a szokott útvonalon értem haza - nem kihagyva egy kávé erejéig, megszokott kis kocsmámat.

Összesen mintegy 100 km lett a hirtelen jött ötlet vége, de így is alig két órára már beérkeztem a céghez.

Hát emígyen múlattam napjaimat 2009 májusában….

                    
Lejegyezte: Máthé Tamás, 2009 májusa